Világ (61 Oldal)
Egészen váratlan üzenetet kapott Trump Észak-Koreától
Észak-Korea vezetője, Kim Dzsongun vasárnap a phenjani Legfelsőbb Népi Gyűlésben tartott beszédében jelezte, országa kész tárgyalni az Egyesült Államokkal, amennyiben Washington felhagy azzal a követeléssel, hogy Észak-Korea mondjon le nukleáris f...
19:27 Szeptember 22, 2025
Politika 886 1 хвилина
Amerikai képviselőházi delegáció látogatott Kínába
Vasárnap 6 év után először érkezett hivatalos amerikai képviselőházi delegáció Kínába, hogy a világ két legnagyobb gazdasága közötti feszültségek enyhítéséről és a kétoldalú kapcsolatok újraindításáról tárgyaljon.
18:32 Szeptember 22, 2025
Politika 1182 1 хвилина
Orosz katonai repülőgépek több mint 40 alkalommal sértették meg az észt légteret 2014 óta
Az ERR az Észt Légierő adataira hivatkozva közölte, orosz katonai repülőgépek több mint 40 alkalommal sértették meg az észt légteret 2014 óta.
18:14 Szeptember 22, 2025
Politika 939 1 хвилина
Trump „Aranykártyát” vezetett be a külföldiek számára
Donald Trump elnök aláírta a Trump Gold Card (Trump Aranykártya) program elindításáról szóló végrehajtási rendeletet, amely lehetővé teszi magánszemélyek és vállalatok számára, hogy gyorsított letelepedési engedélyt kapjanak az Egyesült Államokban...
17:52 Szeptember 22, 2025
Politika 869 1 хвилина
Kanada és Ausztrália is elismeri Palesztinát
Kanada hivatalosan elismerte a palesztin államot, csatlakozva ezzel több mint 140 ENSZ-tagállamhoz, amelyek már megtették ezt a lépést. Vasárnap délután hasonlóan tett az Egyesült Királyság is.
16:30 Szeptember 22, 2025
Politika 1141 1 хвилина
Amerikai csapatok visszatérése Afganisztánba – mit válaszoltak a tálibok Trumpnak?
A tálibok ellenzik az amerikaiak katonai jelenlétét. Nem fogják megengedni, hogy az Egyesült Államok visszaszerezze az irányítást egy kulcsfontosságú légibázis felett Afganisztánban, számolt be a BBC a tálib külügyminisztérium egyik alkalmazottja,...
15:48 Szeptember 22, 2025
Politika 1255 1 хвилина
Már Ursula von der Leyen is a harmadik világháborúról beszélt
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, bár egyelőre nem áll fenn a harmadik világháború kitörésének veszélye, az emberiség jelenleg nagyon veszélyes korszakban él – írja az Unian hírügynökség.
15:14 Szeptember 22, 2025
Politika 1353 1 хвилина
WP: Trump felfüggesztette a Tajvannak nyújtandó 400 millió dolláros katonai segélycsomag jóváhagyását a Kínával folytatott tárgyalások miatt
Donald Trump amerikai elnök idén nyáron megtagadta egy több mint 400 millió dollár értékű új katonai segélycsomag jóváhagyását Tajvannak, számolt be a Washington Post.
14:31 Szeptember 22, 2025
Politika 735 1 хвилина
Izrael felháborodott a palesztin állam elismerésén
Az izraeli külügyminisztérium, izraeli politikusok és a túszok családtagjai is elítélték a palesztin állam Ausztrália, Kanada és az Egyesült Királyság általi elismerésének bejelentését.
13:22 Szeptember 22, 2025
Politika 1101 1 хвилина
Engedélyhez köti a minisztériumról szóló cikkek közzétételét a Pentagon
A Pentagon arra kötelezi az újságírókat, hogy írjanak alá egy olyan kötelezettségvállalást, amely szerint tartózkodnak az olyan információk közzétételétől, amelyre nem kaptak engedélyt. Ebbe az amerikai hadügyminisztérium beleérti a nem titkosítot...
10:48 Szeptember 22, 2025
Politika 1245 1 хвилина
Nagy-Britanniában egy család becsapódásra ébredt és egy autót talált a nappaliban
Egy brit városban egy 22 éves ittas sofőr autójával egy lakóháznak hajtott, miközben a család az emeleten aludt, számolt be a Daily Star. Az eset Nottingham városában történt.
16:10 Augusztus 22, 2025
Események 1046 1 хвилина
Elfogtak az olasz rendőrök egy ukrán férfit, aki részt vehetett az Északi Áramlat felrobbantásában
Olasz rendőrök letartóztattak egy ukrán férfit, aki részt vehetett az Északi Áramlat földgázvezeték 2022-es felrobbantásában – írja a Der Spiegel.
09:49 Augusztus 22, 2025
Események 1308 1 хвилина
29 ukrán állampolgárt találtak eddig holtan a Tisza román partján és a Máramarosi-havasokban
A Maszol.ro csütörtöki cikkében arról számolt be a máramarosszigeti területi határrendészet szóvivőjét idézve, hogy az idei év első hét hónapjában több mint 5000 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt Máramaros megye hegyvidékén.
09:31 Augusztus 22, 2025
Események 1154 1 хвилина
Izrael megindította a teljes gázai offenzívát
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy megkezdődött a Gázai övezet teljes ellenőrzésére irányuló katonai offenzíva – számolt be a Reuters. A műveletet kiterjedt izraeli előkészületek előzték meg, miközben az ENSZ azonnali tűzszünetet követel.
14:46 Augusztus 21, 2025
Események 1201 1 хвилина
Bíróság előtt a Kneecap rappere: több száz rajongó gyűlt össze Londonban
Több száz rajongó fogadta Liam Óg Ó hAnnaidh-t, azaz Mo Charát, a Kneecap raptrió tagját szerda reggel a westminsteri bíróság előtt, ahol azzal vádolják, hogy tavaly egy londoni koncertjén egy tiltott terrorszervezetet támogató zászlót mutatott be.
10:28 Augusztus 21, 2025
Események 1420 1 хвилина
Kigyulladt egy amerikai hadihajó Japánban
Tűz ütött ki a New Orleans nevű amerikai hadihajón Japánban, Okinava prefektúra közelében – írja a Metro.
10:09 Augusztus 21, 2025
Események 1279 1 хвилина
Lengyelország kommentálta a kukoricatáblán történt robbanást
Egy légieszköz zuhant le a kelet-lengyelországi Lublini vajdaságban, amelyet orosz drónként azonosítottak.
09:50 Augusztus 21, 2025
Események 1514 1 хвилина
Brutális gyilkosság Mexikóban: hat ember fejét hagyták az út mentén
Mexikóban a hatóságok hat levágott fejet találtak egy államokat összekötő úton, amely egyébként békés térségnek számít, és nem jellemző rá a bandák közötti erőszak. Bár az országban az utóbbi időben megszaporodtak a gyilkosságok, egyelőre nem tudn...
19:42 Augusztus 20, 2025
Események 1217 1 хвилина
Borzasztó buszbaleset Afganisztánban: több mint 70 ember vesztette életét
Afganisztán nyugati részén súlyos baleset történt: legkevesebb 71 ember, köztük 17 gyermek halt meg, amikor egy Iránból kitoloncolt menekülteket szállító busz ütközött össze egy teherautóval és egy motorkerékpárral, majd lángra kapott.
18:33 Augusztus 20, 2025
Események 1103 1 хвилина
Azonosítatlan tárgy robbant fel Lengyelország felett
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter szerdán közölte, hogy tegnap este Kelet-Lengyelországban felrobbant – egy egyelőre azonosítatlan – tárgy, ami akár orosz szabotázsakció vagy csempészdrón is lehet – számolt be a Reuters.
15:46 Augusztus 20, 2025
Események 1333 1 хвилина
Kárpátaljai lány a Magyarok Világszépe döntőjében (videó)
Idén is képviselteti magát Kárpátalja a Magyarok Világszépe versenyen. A munkácsi Kosztyu Dorottya bekerült a tizenhárom döntős közé. A felkészítőtábor már javában zajlik Karcagon.
17:00 Július 18, 2025
Közélet 1480 1 хвилина
Egy groteszk túszejtős reklámmal hirdeti magát a turistáknak Afganisztán
Három férfi térdepel hátraszorított kézzel, fejükön fekete zsák. Mögöttük szakállas, turbános afgánok gépkarabéllyal a kezükben. Az egész jelenet az elmúlt évtizedek iszlamista lefejezős videóinak bevezetőjére emlékeztet. „Van egy üzenetünk Amerik...
23:00 Július 17, 2025
Közélet 1529 1 хвилина
Megsokasodtak Romániában az antiszemita megnyilvánulások egy bukaresti kutatóintézet szerint
Megsokasodtak Romániában a legionárius, neonáci és antiszemita megnyilvánulások a 2024–25-ös választási időszakban – állapította meg az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet éves jelentésében.
22:06 Július 17, 2025
Közélet 899 1 хвилина
Lengyelország bezárja az ukránok menekültközpontjait
Lengyelország fokozatosan megszünteti az ukrán menekültek számára létrehozott központok működését – számolt be csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál a Polski Radióra hivatkozva.
18:01 Július 17, 2025
Közélet 1739 1 хвилина
4,3 millió dollárért kelt el a Marsról származó legnagyobb meteorit egy aukción
A vártnál nagyobb összegért, összesen több mint ötmillió dollárért kelt el a Földön megtalálható egyik legnagyobb ismert marsi kőzetdarab egy New York-i árverésen szerdán, de lehetett licitálni egy dinoszaurusz-csontvázra is.
16:15 Július 17, 2025
Közélet 1516 1 хвилина
Több száz nem kívánt csecsemő tetemét tárták fel egy írországi egyházi intézményben
Az „anya és baba otthonok” olyan írországi intézmények voltak, ahol a hajadon terhes nőket és gyermekeiket helyezték el. Kemény körülmények, magas halálozási arány és az anyák és gyermekek támogatásának hiánya jellemezte ezeket a rideg helyeket.
23:38 Július 16, 2025
Közélet 1574 1 хвилина
Szigorú szabályok lépnek életbe az olasz tengerparton
Szigorú, akár 500 eurós bírságot is tartalmazó szabályok lépnek életbe az olasz riviéra egyik festői üdülőhelyén, Portofinóban július 15-én. Az új rendelet célja, hogy megőrizzék az ott élők és az oda látogató turisták nyugalmát és pihenését.
23:00 Július 16, 2025
Közélet 2108 1 хвилина
Megunta Macron felesége, hogy férfinak nézik
Évek óta tartja magát az a különös összeesküvés-elmélet Franciaországban, miszerint Brigitte Macron, a francia köztársasági elnök felesége valójában férfi – egészen pontosan saját bátyja, aki nemet váltott.
21:23 Július 16, 2025
Közélet 2053 1 хвилина
Dánia műholdas kommunikációval segíti az ukrán katonákat
Dánia az Európai Védelmi Ügynökségen keresztül műholdas kommunikációs szolgáltatásokat nyújt Ukrajnának, amelyek szükségesek a védekező műveletekhez.
18:25 Július 16, 2025
Közélet 1677 1 хвилина
Nem bírta a tempót, kigolyózta magát Moszkva az űripar elit klubjából
Visszaesett a rakétaindítások száma, és a műholdak terén sem tudja tartani a versenyt Oroszország az űriparban – mondta az InfoRádióban Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány junior elemzője.
23:31 Július 15, 2025
Közélet 1093 1 хвилина
Musk vagyona 300 milliárd dollár alá csökkent Trump vámháborúja miatt
A múlt héten kirobbant globális vámháború negatív gazdasági következményeit nemcsak a nyugati országok, hanem Donald Trump szövetségeseinek számító vállalkozók is közvetlenül megtapasztalják.
23:00 Április 8, 2025
Gazdaság 2279 1 хвилина
Az egyik román elnökjelölt az ukrán gabonaszállítás betiltását javasolja
Victor Ponta román elnökjelölt bejelentette, hogy választási győzelme esetén leállítja az ukrán gabona exportját az ország fekete-tengeri kikötőin keresztül, idézte a Reuters.
22:27 Április 8, 2025
Gazdaság 2580 1 хвилина
Trump 1 trilliárd dolláros védelmi költségvetést ígér
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, ígéretet tett, hogy az ország védelmi költségvetése először a történelemben 1 trillió dollárt fog elérni, ami rekordösszegnek számít.
21:35 Április 8, 2025
Gazdaság 1712 1 хвилина
Az EU saját fizetési rendszer létrehozását javasolja
Brüsszelnek szüksége van alternatívára az amerikai Visa, Mastercard, PayPal és a kínai Alipay helyet – minden eshetőségre.
20:46 Április 8, 2025
Gazdaság 1759 1 хвилина
Az USA elmagyarázta, miért vetett ki vámot azokra a szigetekre, ahol pingvinek élnek
Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter a CBS News adásában elmondta, hogy az Antarktisz közeli lakatlan Heard- és McDonald-szigetekre, ahol csak pingvinek élnek azért vetettek ki amerikai vámokat, mert Washington be akarja zárni azokat a k...
17:24 Április 8, 2025
Gazdaság 1667 1 хвилина
Kína korlátozza a ritkaföldfém-szállításokat az Egyesült Államoknak a Trump-vámtarifák miatt
Kína szigorúbb exportellenőrzést jelentett be hét ritkaföldfém elemre válaszul az új amerikai vámokra, számolt be a Bloomberg a kínai hatóságok közleményére hivatkozva.
15:50 Április 8, 2025
Gazdaság 1478 1 хвилина
Az Audi is behúzta a kéziféket, nem szállít az USA-ba
Az Audi bejelentette, hogy nem szállítja le azokat az autókat, amelyek április 2. után érkeztek az amerikai kikötőkbe – közölte a cég szóvivője kedden, megerősítve a kereskedőknek küldött feljegyzés tartalmát.
12:12 Április 8, 2025
Gazdaság 2165 1 хвилина
Trump vérszemet kapott: tovább emeli a Kínára kivetett vámokat
Donald Trump minden tárgyalás leállítását és további 50 százalékos vámot helyezett kilátásba Kínával szemben, válaszul a Peking által hétvégén bejelentett 34 százalékos viszontvámra – az amerikai elnök ezt közösségimédia-oldalán jelentette be hétfőn.
11:15 Április 8, 2025
Gazdaság 1485 1 хвилина
Még a végén bejön Trump húzása: kétoldalú vámmentességet ajánlott az EU az USA-nak
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn bejelentette, hogy az EU kétoldalú vámmentességet ajánlott fel az Egyesült Államoknak az autókra és más ipari termékekre, annak érdekében, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút.
10:50 Április 8, 2025
Gazdaság 2981 1 хвилина
Az EU nemet mondott a „drónfalprogramra”
Az Európai Unió elutasította Litvánia és Észtország közös „drónfalprojektjének” finanszírozását, amit a balti államok Oroszországgal szembeni védelmére terveztek – jelentette az LRT hírportál a litván belügyminisztériumra hivatkozva.
23:27 Április 7, 2025
Gazdaság 1732 1 хвилина
Az ukrán teniszezőnő nem fogott kezet ellenfelével a US Openen
A második körben az ukrán Marta Kostyuk 6:2 6:3-as vereséget szenvedett, ezzel pedig kiesett egyesben a US Openről. Ellenfele a korábbi világelső belarusz Viktoria Azarenka volt.
12:05 Szeptember 3, 2022
Sport 4548 1 хвилина
Hatott a reform, nagy a tolongás az olimpia rendezési jogáért
Már több mint tíz ország jelentkezett a 2036-os nyári ötkarikás játékok rendezésére – közölte Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke.
22:36 Augusztus 28, 2022
Sport 2611 1 хвилина
Újra engedélyezték a futbalmeccsen való részvételt a nőknek Iránban
Négy évtizedes "átok" tört meg. Iránban több mint négy évtized után először engedélyezik a nőknek, hogy bajnoki labdarúgó-mérkőzést a helyszínen tekinthessenek meg.
20:26 Augusztus 26, 2022
Sport 3568 1 хвилина
Jövőre nem lesz Francia Nagydíj
A szervezők csütörtöki bejelentése szerint jövőre nem lesz Francia Nagydíj a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság versenynaptárában, ugyanakkor később visszatérhet a programba a futam.
13:06 Augusztus 26, 2022
Sport 3217 1 хвилина
Az IIHF-elnöke megszólalt az orosz és fehérorosz csapatok kitiltásával kapcsolatban
Luc Tardif, a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnöke megerősítette, hogy a következő szezonban sem szerepelhetnek nemzetközi eseményeken orosz és fehérorosz csapatok.
14:09 Augusztus 22, 2022
Sport 4147 1 хвилина
Kétmilliárd euró fölött a téli olimpia költségvetése
A 2026-os olaszországi téli olimpia tervezett költségei már a kétmilliárd eurót is meghaladják, és a tervezettnél jóval magasabbra rúgnak – írja az MTI.
18:04 Augusztus 18, 2022
Sport 2758 1 хвилина
Magyarország második a vizes Eb éremtáblázatán
A házigazda olasz csapat óriási fölénnyel végzett az élen az éremtáblázaton a római Európa-bajnokság medencés úszóversenyeiben. A magyarok a második legjobb eredményt érték el.
09:30 Augusztus 18, 2022
Sport 4069 1 хвилина
Kovács Zsófia aranyérmet szerzett a női torna Európa-bajnokságon
A magyar tornász, Kovács Zsófia aranyérmet szerzett vasárnap ugrásban a női torna Európa-bajnokságon, Münchenben.
11:37 Augusztus 15, 2022
Sport 3583 1 хвилина
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság fenntartja álláspontját orosz és fehérorosz sportolók ellen
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) továbbra sem javasolja Oroszország és a Moszkvát az ukrajnai háborúban támogató Fehéroroszország sportolóinak a meghívását a versenyekre.
22:42 Augusztus 12, 2022
Sport 4069 1 хвилина
Rakétatámadás miatt marad el a Juventus és az Atlético Madrid meccse (videó)
Elmarad a Juventus és az Atlético Madrid labdarúgócsapatainak felkészülési mérkőzése, amit vasárnap játszottak volna Tel-Avivban.
18:05 Augusztus 7, 2022
Sport 3100 1 хвилина
3500 éves agyagtáblácskát talált egy hatéves kisfiú Izraelben
3500 éves, két emberi figurát ábrázoló agyagtáblácskát talált egy hatéves kisfiú Dél-Izraelben, a gázai határ közelében.
09:41 Május 26, 2020
Történelem 5955 1 хвилина
Orvosi CT-vel vizsgálták a 2600 éves szarkofágot
Egy nemzetközi kutatócsoport Szakkara közelében Kr. e. 600-ból származó, tökéletesen érintetlen temetkezési komplexumra bukkant a sivatag homokja alatt. Ramadan Hussein és archeológuscsapata megkezdte a sírok feltárását, amit a National Geographic...
23:07 Május 25, 2020
Történelem 5682 1 хвилина
Kamcsatkai fogságból is megszökött egyszer Madagaszkár önjelölt magyar királya
Benyovszky Móric, a kalandorokban gazdag 18. század egyik legmerészebb világutazója, a több nemzet hőseként számon tartott madagaszkári király 234 éve, 1786. május 23-án esett el a madagaszkári Angontsy melletti erődnél.
20:30 Május 23, 2020
Történelem 6907 1 хвилина
Mi az útlevél, és mit jelent a színe?
Az útlevél-szerű dokumentum története hosszú múltra tekint vissza. A tudósok azt állítják, hogy már az i. e. V. században Perzsiában volt írásbeli utazási engedély, amely a mai modern útlevélként szolgált.
23:50 Május 22, 2020
Történelem 20106 1 хвилина
A Siratófal közelében találtak egy 2000 éves föld alatti építményt
Kétezer éves föld alatti építményt találtak Jeruzsálemben a Siratófal közelében.
23:46 Május 20, 2020
Történelem 5887 1 хвилина
Donyale Luna, a világ első fekete szupermodellje
22:00 Május 19, 2020
Történelem 11016 1 хвилина
Egy floridai búvárrégész cég megtalálta az „elsüllyeszthetetlen” USS Nevada roncsait
A USS Nevada (BB-36) csaknem öt kilométeres mélységben a Csendes-óceán fenekén pihent nem messze Hawaii-tól, Pearl Harbortól nagyjából 120 kilométerre dél-nyugatra hullámsírjában, ahová 1948-ban küldték.
22:35 Május 17, 2020
Történelem 6332 1 хвилина
Egy török árverési házban értékes történelmi műkincseket foglaltak le
A török rendőrség szerdán egy isztambuli árverési házban értékes történelmi műkincseket foglalt le – olvashattuk a helyi médiában.
22:32 Május 14, 2020
Történelem 7450 1 хвилина
Az első postabélyeg
Száznyolcvan éve, 1840. május 1-jén bocsátották ki Nagy-Britanniában a világ első, felragasztható postabélyegét, a Penny Blacket.
21:23 Május 10, 2020
Történelem 9400 1 хвилина
A sárga, amerikai iskolabuszok története
Kevés olyan azonnal felismerhető jármű létezik a világon, mint a sárga amerikai iskolabusz. Az idei tanévben a számítások szerint az amerikai iskolások 55 százaléka veszi igénybe az iskolabuszok szolgáltatásait.
18:11 Május 3, 2020
Történelem 10038 1 хвилина
Kárpátalja
Híradó (2025.11.10) Esti hírek (videó)
22:05 November 10, 2025
Otthon segítettek világra hozni egy kislányt Királyházán
21:24 November 10, 2025
Aktuális (2025.11.10) - Re:Open Zakarpattia (videó)
19:42 November 10, 2025
Újabb határsértés Kárpátalján: 6 gyanúsított, 98 ezer dollárnyi kenőpénz és 14 letartóztatott személy
18:05 November 10, 2025
2024-ben Magyarország volt Ukrajna legnagyobb gázellátója, innen érkezik a legtöbb áram is (videó)
16:55 November 10, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Híradó (2025.11.10) Esti hírek (videó)
22:05 November 10, 2025
Veszélyesebbek lettek: az orosz hadsereg modernizálta a Gerber pilóta nélküli légi eszközt
21:44 November 10, 2025
Zelenszkij is megszólalt a legközelebbi üzlettársát érintő megakorrupciós botrány ügyében, büntetéseket követel
21:30 November 10, 2025
Kijevben őrizetbe vették az Ukrtatnafta állami kőolajvállalatnál történt 5,8 milliárd hrivnyás sikkasztás gyanúsítottját
21:12 November 10, 2025
A SZAP belső vizsgálatot indít az ukrán energiaszektorban tomboló korrupcióval kapcsolatos adatszivárogtatás ügyében
20:58 November 10, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Híradó (2025.11.10) Esti hírek (videó)
22:05 November 10, 2025
Angliát jövőre az évtized legsúlyosabb aszálya fenyegeti
21:07 November 10, 2025
Ukrajna kezdeményezte a NAÜ igazgatótanácsának sürgős összehívását az energiarendszer elleni hatalmas orosz támadás után
20:45 November 10, 2025
Oroszország szigorítja az internet feletti ellenőrzést
19:09 November 10, 2025
Pistorius: Németországnak „fel kell készülnie a háborúra”
18:27 November 10, 2025
Több hír a világból